Szent Kamill Idősek Otthonának
Intézményvezetőjétől
3751 Szendrőlád, Dózsa Gy. u. 1. szám
Belső szabályozás
a rendkívüli hidegre való tekintettel elrendelt vörös kód figyelmeztetésről
A belső szabályzatot készítette:
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2021. február 11.
Erről értesülnek:
- ) Fenntartó Önkormányzat Helyben
- ) Kissné Balla Éva intézményvezető ápoló
- ) Nővérszoba
- Folyosói hirdetőtáblákon elhelyezendő
- ) WEB-lapra történő kihelyezéssel tájékoztatásadás
- Regionális diszpécserközpontnak tájékoztatásul Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre
- ) Orvosi Rendelő Helyben
- ) Irattár
A Belső szabályzat kiadásának alapja:
az 1993 évi III. tv. 65 / E § ( 3 ) bekezdése alapján a Szociális Ügyekért Felelős Államtitkár
2021. február 12.-én 10 órától február 17.-én 12 óráig vörös kód figyelmeztetést adott ki.
A Szociális Ágazati Portálon elérhetővé vált a Protokoll a vörös kód kiadásával összefüggő feladatokról, melyet Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár jóváhagyott
A Protokoll szerint a vörös kód egy speciális figyelmeztetés, melynek célja, hogy kritikus időjárási helyzetben felhívja az ellátórendszer figyelmét arra, hogy a segítő tevékenység egyik legfőbb feladata az élet védelme.
A figyelmeztetés esetei:
-10 Celsius fok alatti , és + 27 Celsius fok feletti napi hőmérséklet vagy a meteorológiai szolgálat második szintű veszélyjelzések időtartama alatt , valamint az életet, és testi épsége veszélyeztető helyzet elhárítása érdekében szükséges intézkedések megtétele céljából.
A vörös kód érvényességi ideje alatt a bentlakást nyújtó szociális intézmények
- a fenntartó típusától és ellátási területüktől,
- az ellátandó célcsoporttól és a
- rendelkezésre álló üres férőhelytől függetlenül
a regionális diszpécserszolgálaton keresztül, a regionális diszpécserszolgálat jelzésére fogadják be az utcán élő embereket.
Abban az esetben, ha az elhelyezés hajléktalan intézményben nem oldható meg vagy a adott területen ilyen nem található, egyéb bentlakásos intézménynek kell az ideiglenes befogadásról gondoskodni. A krízisellátás független a rendelkezésre álló férőhelyektől, szabad kapacitásoktól.
Csak a diszpécserszolgálaton keresztül irányított személyeket kell befogadnunk. Az elhelyezés ideiglenes, a vörös kód kiadásától annak visszavonásáig tart.
Felkészülési időszak:
Már korábban adtam ki vörös kóddal kapcsolatos belső szabályzatot, és abban az ebédlő előtti előteret jelöltem ki krízisellátás céljára, ahol nemenként elkülönített WC, és hideg/melegvízes mosdó, áll rendelkezésre.
Azonban a korábban kijelölt helyiséget a koronavírusra, valamint a kijárási és látogatási tilalomra tekintettel zsilipként használjuk az élelmezési teendőkkel kapcsolatos higiéniai követelmények miatt, így a vörös kóddal kapcsolatos krízisellátásra jelen pillanatban nem használható a terület.
Az izolálások miatt sajnos másik helyiséget (esetlegesen lakószobát) sem jelölhetünk ki hajléktalanok befogadására, mert akkor a COVID 19 tárgyában kiadott eljárásrendet sértenénk meg.
A belső szabályzat megküldésével ezt jelzem is a Regionális Diszpécserszolgálatnak
A vezetőség bevonásával történtek tárgylások, a lehetőségek keresése miatt.
Egyedül a hátsó tűzlépcső alatti rész állna rendelkezésünkre, ami salétromos, dohos helyiség, és ott vezet a menekülési útvonalba bevont tűzlépcső. Ott maximum a lépcső alá betolva egy földre teríthető matracot és egy szoba WC-t, lavort és szappant tudnánk elhelyezni. Egyértelmű, hogy ez csak abban az esetben jöhetne számításba, ha a megyében kimerültek a kapacitásnyújtási lehetőségek. Annál is inkább, mert ez a helyiség nem fűtött, és nem is fűthető. Elektromos fűtőtestünk van ugyan, de oda áramot csak több csatlakozáson keresztül tudnánk odajuttatni. A csatlakozásokat nyitott ablaknál kinti tornácon át tudnánk vezetni, ami veszélyezteti a testi épséget, életet, és a helyiségbe juttatni a kábelt csak ajtó alatt lehetne, ez a fajta ideiglenes bevezetés pedig meggátolná az ajtó záródását, így a fűtés teljesen értelmetlenné válna.
A mostani helyzetünk lehetetlenné teszi, hogy az egyetlen számításba vehető helyiségünk megfeleljen a Protokollban foglaltaknak.
Tehát a rendkívüli egészségi helyzetre tekintettel – amíg ez az állapot meg nem szűnik, - más helyiséget az intézményben sajnos kialakítani nem tudunk, ha azonban a feloldás megszűnik, továbbra is él az, hogy azonos nemű igénylő esetén 1-2 főt kihúzható bőrkanapén el tudunk látni a korábban kijelölt ebédlő előtti előtérben ( ami most zsipihelyiségként funkcionál )
Kapcsolattartó
A munkatársak közül kapcsolattartóként nem egy személyt jelölök ki, hanem az aktuálisan műszakot vezető ápolót teszem felelőssé a kapcsolattartásért.
A diszpécserközponttal való érintkezéshez
- a következő telefonszámhoz tartozó készüléket jelölöm ki (nővéri mobil) 00 36 30 928 1137
- email címként a következők állnak rendelkezésre : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- saját email címem : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Elrendelem, hogy minden megtett intézkedésről azonnali értesítéssel éljen a műszakvezető vagy felém, vagy az intézményvezető ápol felé, és az esetről minden esetben hivatalos feljegyzés készüljön, ami a következő munkanapon az intézmény vezetése felé továbbítást nyer.
A szociális munkatársaknak és a műszakban levő szakdolgozónak kötelességük, hogy az intézményi ellátottakat folyamatosan tájékoztassák a vörös kóddal kapcsolatos teendőkről.
Amennyiben a feloldást követően intézményünk a vörös kód kapcsán fogad be hajléktalant a diszpécserközponttal történő egyeztetést követően, ez az ellátottainktól megértést, toleranciát, együttérzést követel meg, tehát munkatársaimat arra kérem, hogy ezen emberi hozzáállásra motiválják őket.
Regionális diszpécserközpont:
Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Észak-Magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat Miskolc
Telefon : 00 36 46 530-2680
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tájékoztatom munkatársaimat, hogy a diszpécserközpont a nap 24 órájában nyújt szolgáltatásokat november 1 és április 30-a közötti időszakban.
- hívásokat fogad segítségnyújtás tárgyában
- nyilvántartja a nem hajléktalan ellátó intézményekre, ill. hajléktalanok átmeneti szállására, hajléktalanok rehabilitációs intézményére, hajléktalanok otthonára vonatkozó adatokat.
- nyilvántartja a hajléktalanok számára is igénybe vehető klimatizált nyitva álló helyiségeket, valamint ingyenes ivóvíz osztási pontokat, különös tekintettel a légkondicionálóval ellátott hajléktalanellátó intézményekre és a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kijelölt helyszínekre.
- figyelemmel kíséri az ellátási területen elérthető – rendkívüli hőség idején telepített párakapukat
- szükség esetén tanáccsal és egyéb módon segíti a nem hajléktalan ellátó intézményeket,
- amennyiben nem hajléktalan ellátó bentlakásos intézmény és a hajléktalan ellátó intézmények – hajléktalanok átmeneti szállása, hajléktalanok rehabilitációs intézménye, hajléktalanok otthona vezetője a részükre megadott határiidőig nem szolgáltatnak adatot, úgy felveszi az érintett intézménnyel a kapcsolatot, felhívja a figyelmet az esetleges kötelezettségeikre és bekéri az adatokat
- amennyiben a nem hajléktalan ellátó bentlakásos intézmény és a hajléktalan ellátó intézmények – hajléktalanok átmeneti szállása hajléktalanok rehabilitációs intézménye hajléktalanok otthona vezetője a felhívás ellenére sem szolgáltat adatokat, úgy a diszpécserszolgálat ezt haladéktalanul jelzi az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár részére.
- A hajléktalanok átmeneti szállására, hajléktalanok rehabilitációs intézményére, hajléktalanok otthonára vonatkozó adatok tekintetében: a szolgáltató nevéről, címéről, 24 órás elérhetőségéről, a kapcsolattartó nevéről, az egyidejűleg fogadható személyek számáról, szükség esetén kérésre tájékoztatást ad a Rendőrség területileg illetékes irányító központja számára.
Vörös Kód kiadása/visszavonása
A közzététel nyomon követhető :
Az Államtitkárság gondoskodik arról, hogy az érintett szolgáltatók közvetlenül értesítést kapjanak a kihirdetésről. (ennek alapja: Országos Meteorológiai Szolgálat vészjelző rendszere)
Vörös kód ideje alatt
Az utcai szociális munkát végzők jeleznek a diszpécserközpontjaiknak.
A diszpécserközpont rendkívüli esetben azonnali egészségügyi ellátás igénybevételét is kezdeményezi.
- ) Rendkívüli hőség idején elrendelt vörös kód esetén:
tájékoztatást nyújt klimatizált helyiségekről, vízosztási helyszínekről, párakapukról , gondoskodik az elhelyezésről, szükség esetén krízisautót bevonva.
- ) Rendkívüli hideg idején elrendelt vörös kód esetén:
Elhelyezésről gondoskodik,
- elsőként éjjeli menedékhelyen, időszakos krízis férőhelynek, 24 órás egészégügyi centrumban vagy lábadozás céljára alkalmas intézményben
- másodsorban hajléktalanok átmeneti szállásán
- harmadsorban hajléktalanok rehabilitácós intézményében, hajléktalanok otthonában.
Az ellátott elhelyezésének protokollja nem hajléktalanellátó intézmény esetén :
Ezek az intézmények abban az esetben jönnek számításba, ha a hajléktalan ellátórendszer már nem tud megoldást ajánlani. (szükség esetén krízisautó segít a beszállításban) . A krízisautó a működési idején belül köteles a ügyfél intézménybe történő szállításában részt venni – a diszpécserszolgálat jelzésére.
A befogadó intézmény számára a krízisközpont megadja
- az ügyfél nevét,
- az érkezés várható idejét,
- önállóan, vagy szociális munkát végző szervezet/krízisautó végzi -e a szállítást.
- szükség esetén tanáccsal segíti az intézményt a felmerülő problémák kérdések kezelésében
Fogadó intézmény
- köteles visszajelzéssel élni a diszpécserszolgálat felé, amennyiben a kliens megérkezett
- szükség szerint ételt/italt biztosít a rászorultnak
Diszpécserszolgálat:
- nyilvántartja, nyomon követi az ügyfelet, nyilvántartja az elhelyezésükkel kapcsolatos információkat
- nyilvántartja a nem hajléktalan ellátó intézményekre vonatkozó adatokat
- a vörös kód ideje alatt minden nap reggel 10 óráig az előző napi eseményről írásos tájékoztatást ad a Hajléktalanokért Közalapítványnak
Hajléktalanokért Közalapítvány
- minden nap 12 óráig összesíti és megküldi ezeket az adatokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.">vöröEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre .
- kapcsolatot tart és segítséget nyújt a diszpécserszolgálattal együttműködve
- az összesítések küldése a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre
november 1 és március 31 közötti időszakra vonatkozóan április 10-ig
- június 1 és augusztus 31 közötti időszakra vonatkozóan szeptember 10-ig
Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága a vörös kód ideje alatt minden nap 14 óráig az előző napi eseményekről írásos tájékoztatást küld az Országos Rendőr-Főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Ügyviteli Főosztály alárendeltségében működő ORFK Felügyelet számára (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
Záradék:
Amennyiben az intézményünk megkapja a feloldást a kijárási és látogatási tilalom alól, és amikor már biztonsággal elmondhatjuk, hogy mentesek vagyunk a koronavírustól (akár ellátott, akár dolgozó vonatkozásában) és ismét kihirdetésre kerül vörös kóddal kapcsolatos riasztás, arra kérek minden intézményben élőt és dolgozót, hogy a legnagyobb emberi odaadással legyünk a befogadott hajléktalan személyek iránt.
Megnyugtatásul tájékoztatom a jogviszonyos Ellátottainkat, hogy a hajléktalanság nehézségeivel küzdő befogadott személyeket is arra fogom kérni, hogy jelenlétükkel zavar ne alakuljon ki az intézményi élettel kapcsolatosan.
Elhelyezésük minden esetben ideiglenes jellegű, ezen idő alatt szeretném, ha az intézményi légkörből az elfogadás és a segítés által kiváltott pozitív érzelmekkel távozhatnának.
Mindenki megértését, segítő hozzáállását megköszönöm.
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2021. február 11.
Szent Kamill Idősek Otthonának
Intézményvezetőjétől
3751 Szendrőlád, Dózsa Gy. u. 1. szám
Belső szabályzat – kiegészítése
kapcsolattartásra vonatkozóan
A belső szabályzat kiegészítését készítette:
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2021. január 21.
Erről értesülnek :
- 1.Valamennyi dolgozó megismerési záradékkal
- 2. fenntartó önkormányzat tájékoztatásul
- 3. Polgármester úrnál a COVID-os dossziéban elhelyezendő
- 4. Edelényi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály
- 5. Nővérszobában COVID-os dossziéban elhelyezendő
- 6. Szintenként faliújságokra kihelyezendő
- 7. Irattár
Előzmény :
Az intézményünk vonatkozásában 2020. december 10. napján készült Belső szabályzat a kapcsolattartás tárgyában, ami Nemzeti Népegészségügyi Központ által 2020. december 1. napján kelt, és december 8 napján Prof Dr Kásler Miklós miniszter által jóváhagyott, majd december 9 napján megküldött „ A szakosított szociális intézményekben élők kapcsolattartására vonatkozó javaslatok „ alapján történt
Video chat: skype, messenger, viber
Un. Chat- szoba kialakítására az I. emeleti „ olvasó „ helyiségben van lehetősége az intézménynek, annak a kialakítása a mai nappal meg is történt.
Azon a „ CHAT – ÉS OLVASÓSZOBA „ felirat kihelyezést nyert.
Ott került elhelyezésre a foglalkoztatóban levő laptop, nem volt szükséges külön billentyűzetet és egeret elhelyezni, azonban a klavaiatúra ellátottankénti, kapcsolattartás kezdeti és befejező időszakában történő fertőtlenítéséről ( fertőtlenítő kendővel való törlés ) gondoskodni kell minden igénybevevő ellátott után.
A chat szobába csak azon ellátottak tartózkodásához kell segítséget nyújtani, akik mentális és egészségi állapota lehetővé teszi hogy ők tudjanak élni a kapcsolattartás ezen módjával.
A szobában a hívott félen kívül más nem tartózkodhat.
A szoba berendezésére tekintettel kérem, hogy terítők, és párnák ne jelenjenek meg az online kapcsolattartási aktus ideje alatt.
A könnyen mosható, fertőtleníthető felületekre kell törekedni.
Kérem, hogy a bent levő műbőr fotelek vonatkozásában végezzen a foglalkoztatás szervező fertőtlenítő szeres próbát (fotel alján) mert félő, hogy a szer maró hatása a kárpiton roncsolást, foszlást fog eredményezni. Amennyiben az indokolt, műanyag borítású széket helyezzen ott el ülés céljából.
A szoba intenzív szellőztetéséről minden ellátott előtt és után gondoskodni kell.
A chat szoba beüzemelése
2021. január 26 napjának du. 13 órájától kezdődik,
Az erre a célra rendszeresített telefonkészülék száma:
00 36 30 129 1064
A vizuális kapcsolattartásra előjegyzés is ezen a készüléken történik.
Minden héten két napot jelölök ki video-chat kapcsolattartásra,
kedden és pénteken 13-15 óráig lehet ebben közreműködni,
hogy az intézményi életet ne zavarják az események.
A vizuális kapcsolattartásra előjegyzés is a fenti számú telefonkészüléken történik
A kapcsolattartásra történő bejelentkezés minden héten szerdai napon történik, 12 és 15 óra között.
Kérek minden Érintettet, hogy addig szíveskedjen telefonhívásokat kezdeményezni erre a készülékre, amíg a Munkatársunkkal kapcsolatot nem tud létesíteni (tehát foglalt jelzést követően szíveskedjen megismételni a hívását ) mert a készülékről telefonhívás nem kezdeményezhető.
Amennyiben
- skype
- messenger
- viber
rendszeren keresztül kívánja Munkatársunkat elérni, a következő cím felhasználásával teheti meg:
Skype név : Idősek Otthona Szent Kamill
Messenger: Kamill Szent
Viber: Szent Kamill
Minden hálózat igénybevételénél kérem, hogy a pontos időintervallumokat szíveskedjenek betartani, hogy a kapcsolattartás ilyen formában történő igénybevétele az intézményben napi rutinba ágyazott tevékenységeket ne zavarjon meg.
Emiatt minden Ellátottunk és Munkatársunk nevében is köszönetet mondunk.
Tájékoztatok Mindenkit, hogy a bejegyzett időpontra és hívásra gondoskodik a szociális munkás az ellátott odajutásáról ( amennyiben azt az ellátott is szeretné . Nemleges hozzáállás esetén a szociális munkás tájékoztatja az érdeklődőt )
A beszélgetésre az előjelzést 10 perces időközökkel lehet megtenni.
Amennyiben a gyakorlat azt mutatja, hogy kevesen veszik igénybe ezt az érintkezési formát, úgy maradhat a korábbi szabályozásban levő fél órás időköz, de erről a Munkatársunktól fog minden esetben tájékoztatást kapni,
A rendelkezésre álló időkeret fele használható fel ténylegesen, a másik felét a logisztika, fertőtlenítés és szellőztetés fogja lekötni.
Az esetleges csúszásokért , ami minden igyekezet ellenére is bekövetkezhet, előre is szíves elnézést kérünk mindenkitől, de kérem vegyék figyelembe, hogy az idős emberrel történő bánásmód időtartama kiszámíthatatlan.
Az időpont egyeztetésért felelős : Mátrai Zoltánné szociális munkatárs
Előjegyzést követően a munkatársunk feljegyzésben rögzíti a hívó fél nevét, hogy a beszélgetés fogadására az ellátottat is fel tudja készíteni.
Rögzítenie kell, hogy a hívást milyen számú készülékről eszközölték, hogy rendkívüli helyzet miatt, akadályoztatás esetén az aktust le lehessen mondani.
A dokumentált hívások jegyzékét naponta le kell adnia a nővérszobában.
Úgy kell az ütemezéseket megejtenie, hogy
- portalanított, fertőtlenített, kiszellőztetett, kézfertőtlenítővel, zsebkendővel, törlőkendővel, tiszta ívóvízzel ellátott chat szoba álljon rendelkezésre.
- a rendelkezésre álló időből maga a beszélgetésre fordított idő fél időt jelent, a fennmaradó időkeretet logisztikára, szellőztetésre, fertőtlenítésre kell fordítani (laptop, bútorzat)
- Közben ellenőriznie kell, hogy kézfertőtlenítő, ívóvíz folyamatosan álljon a chat szobában rendelkezésre.
- Gondoskodik az ellátott chat szobába segítéséről és lakószobába való visszasegítéséről és a következő ellátott leviteléről, hogy a kapcsolattartás folyamatossága igény szerint biztosítva legyen.
- A kézfertőtlenítés ellenére csak frissen és a higiéniai előírásoknak megfelelően alkalmazott kézmosást követően léphet be az ellátott a chat szobába.
- Maszk használata az online kommunikációja során is kötelező, megvédve ettől a technikai eszközt, hogy a billentyűzet közé nyállal , lehelettel vírus ne kerüljön be, és a fertőtlenítési hiányosság folytán tovább ne kerüljön a következő ellátotthoz.
- egyéni mentális gondozás alkalmával minden egyes ellátott – értelmi szintjének megfelelően – tájékoztatva legyen erről a lehetőségről
- A szociális munkatárs szintenként kihelyezi a faliújságra az értesítést az üzemelésről, és annak feltételeiről.
- egyezteti a lehetőséget az ÉF elnökével, tagjaival.
- intézményvezető gondoskodik a kapcsolattartás ilyen formában történő igénybevételi lehetőségének web-lapra történő kihelyezéséről.
- A szociális munkatárs a lehetőségekhez képes úgy egyeztet időpontokat, hogy a kihasználtság folyamatos legyen, un. lyukas ideje ne keletkezzen, ami fenntarthatja őt a más teendői elvégzésétől.
Minden kedves Ellátottat és Hozzátartozót kérek a szabályok betartására, különben a kidolgozott kapcsolattartási rendszer nehezen tartható fenn, és minden igénybevevőt egyformán szeretnénk lehetőséghez juttatni.
Érdeklődésüket, kapcsolattartásukat megköszönjük, és elengedhetetlen tartjuk időseink lelki kiegyensúlyozottsága érdekében.
Egyben tájékoztatom Ellátottainkat, hogy a chat formájában működő kapcsolattartási időn kívül az olvasó korábbi megszokott funkciójában üzemel, azt fertőtlenített állapotában igénybe lehet venni olvasásra, pihenésre.
Szendrőlád 2021. január 21.

A Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatal BO/NEF/00084-4/2021 iktatószámú tájékoztatása szerint a COVID.19 járvány elleni oltási program részeként a bentlakásos szociális intézményekben megkezdődött az oltási hajlandóság, vagyis a Pfizer/bioNtech által gyártott Comirnaty COVID 19 mRNS vakcina igénylésének felmérése.
A felmérés kiterjed úgy a Dolgozókra, mint az Ellátottakra.
Kedves Ellátottak és Hozzátartozók, és Kollégák!
Az általam csatolt dokumentumban megtalálják a vakcina beadatásával kapcsolatos tájékoztató anyagot.
Az intézmény ezzel az Önök rendelkezésére bocsájtja a kapott információt, amivel igyekszik megkönnyíteni döntéshelyzetüket. Ezért a leterheltségünkre tekintettel telefonos kérdésekkel ezzel kapcsolatosan kérem, hogy már ne keressenek bennünket.
Demens, és gondnokolt Ellátottaink esetében kérek minden nyilatkozattételre jogosult Hozzátartozót, hogy sürgősen vegye fel a kapcsolatot intézményünkkel és gondoskodjon az aláírt nyilatkozat intézményünkbe való eljuttatásáról.
A Tisztelt Kollegákat arra kérem, hogy a saját vakcinaigénylésükkel kapcsolatosan aláírt nyilatkozatot a vezető ápolónál szíveskedjenek leadni.
Döntésüknél vegyék figyelembe, hogy a Dolgozó nagyban lehet hordozója a vírusnak, amivel több ránk bízott Ellátott érdekét is veszélyezteti, ugyanúgy, mint saját és családja egészségét.
Kérem, hogy döntésüket egymás befolyásolásától mentesen tegyék meg, és értsék meg, hogy a védekezés mindannyiunk közös érdeke.
Azt, hogy az oltás ha az tömegesen történik, lényegesen nagyobb biztonságot jelent, csak úgy tudjuk időseinkkel is megértetni, ha hitelesek vagyunk, és mi magunk is igényeljük a vakcinát.
Megértésüket előre is megköszönöm, üdvözlettel:
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2021. január 8.
BELSŐ SZABÁLYZAT zárlat feloldásáról
Készítette:
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2020. december 23.
Erről értesülnek:
- valamennyi dolgozó megismerési záradékkal
- ) Fenntartó tájékoztatásul
- Polgármester Úr COVID-os dossziéjában 1 pld elhelyezendő
- web -lap üzemeltető részére intézményvezető emailben megküldi (kamillotthon.hu)
- Nővérszobában COVID-os dossziéban elhelyezendő
- Irattár
A Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatal Edelényi Járási Hivatala BO-02/NEO/12357-3/2020 számú határozatával a zárlat alá helyezett gondozottainkat
2020. december 22.-től feloldotta.
A feni számú határozatával 2020. december 23.-án értesítette az intézményünket, ezért ezennel a mai naptól kezdve feloldom a korábban belső szabályzatban is rögzített zárlatunkat.
Ez azt jelenti, hogy Ellátottjaink szobakaranténja megszűnik. Az izolációs szobán kívül szabadon közlekedhetnek az intézmény egész területén, udvaron is, de látogatókat továbbra sem fogadhatnak, hiszen a kijárási -és látogatási tilalom továbbra is él.
A foglalkozások tartásánál és minden társadalmi érintkezésnél továbbra is maszk használata kötelező az intézményben élők és dolgozó vonatkozásában.
Továbbra is fokozottan kérem a Munkatársakat a Covid 19 tüneteinek figyelésére, és kérem, hogy a prevenció érdekében továbbra is az infekciókontrollos protokollban foglaltak szerint szíveskedjenek eljárni.
Az Ellátottak figyelmét pedig arra hívom fel, hogy továbbra is tartsák a szociális távolságot, figyeljenek arra, hogy most egymást ne kínálgassák, különösen a közös kávézásoknál ügyeljenek a fertőzésveszélyre.
Naponta többször mossanak kezet, és használják a közös terekben elhelyezett kézfertőtlenítőket.
Minden műszakvezető ápoló feladata ezen fertőtlenítők folyamatos töltöttségének biztosítása.
Mindenki megértő együttműködését köszönöm.
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2020. december 23.
BELSŐ SZABÁLYZAT
korlátozó intézkedések bevezetéséről
Készítette:
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2020. december 21
Erről értesülnek :
- valamennyi dolgozó megismerési záradékkal
- Fenntartó tájékoztatásul
- Polgármester Úr COVID-os dossziéjában 1 pld elhelyezendő
- web -lap üzemeltető részére intézményvezető emailben megküldi (kamillotthon.hu)
- Nővérszobában COVID-os dossziéban elhelyezendő
- Irattár
Előzmény :
A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020. december 18.-án Prof Dr Kásler Miklós miniszter jóváhagyásával határozatot adott ki „Korlátozó intézkedések bevezetése „ tárgyában 42935-3/2021 EUIG szám alatt.
A határozattal kötelezi a látogatási tilalom betartását az alábbiak figyelembevételével:
- végstádiumban levő ellátottakból való elbúcsúzás kivételével a látogatási tilalom alól felmentés nem adható.
Amennyiben engedélyezett a haldokló ellátott látogatása, úgy az intézmény köteles megfelelő védőöltözetet biztosítani a látogatóknak.
Felhívom minden Munkavállaló figyelmét arra, hogy az engedélyezés az intézményvezető és a vezető ápoló hatáskörébe tartozik, tehát mindenképpen konzultálniuk kell mielőtt látogatót beengednek.
Mérlegelni kell ugyanis a végstádiumban levő ellátott helyzetét épületen/szobán belül is.
A Látogató védőöltözettel való ellátása a műszakvezető ápoló hatáskörébe tartozik.
A vezető ápoló feladata nyomon követni a védőöltözet raktárkészletét, hogy a folyamatos biztosításnak akadálya ne legyen.
- A látogatási tilalom vonatkozik az intézmények működésének hatósági és szakértői ellenőrzésére ( a járványügyi vagy azzal összefüggő ellenőrzések kivételével ) azonban az ellátottak szakértői vizsgálatára nem vonatkozik.
Értelemszerűen ebben az esetben is a védőöltözet biztosítsa elengedhetetlen.
- A határozat kimondja hogy az intézményben élők kapcsolattartására vonatkozó javaslatokban nevesített feltételek mellett biztosíthatják a gondozott személyek láthatását.
Ez a mi intézményünkben oly formában marad meg, hogy meghagyjuk az online kapcsolattartás lehetőségét, amennyiben azt a munkavállalói létszámunk engedi. Jelen pillanatan még a látogatói kabin beállításának a feltételei sem állnak fenn, tehát kaput sem nyithatunk meg kapcsolattartók előtt.
Megerősítem, hogy a csomagok befogadására adott lehetőséget is berekesztettük. Arra december 18.-ig volt lehetőség. Az ünnepek alatt ezek átvételére, fertőtlenítésére, osztására az ápoló-gondozó személyzetet nem tudjuk bevonni, mert lényeges, egészséghez köthető munkafolyamatok maradnának el, ami vállalhatatlan.
- Elrendelte továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ az intézmény elhagyási tilalmat, és kötelezte a szolgáltatókat az intézményelhagyási tilalom betartására.
Ez alól kivételt képez idősek otthona vonatkozásában:
-egészségügyi vizsgálatok elvégzése érdekében való távozás
-különösen méltányolható helyzetben az intézményvezető külön engedélyével
Továbbra is kérem, hogy egészségügyi vizsgálatot követően izoláljuk Ellátottainkat.
- Rögzíti továbbá a határozat, hogy az intézmény kertjében,udvarán történő tartózkodás nem jelenti az intézmény elhagyását, ezért a kertben, udvaron történő tartózkodás korlátozása nem indokolt.
Intézményünkben jelenleg a zárlat következtében szobakarantén van elrendelve. Amíg ez nincs feloldva hatóság által, addig természetesen az udvarra való lemenetel is kizárva. Utána biztosított lesz az intézményben ennek lehetősége a korábbiak szerint, maszk kötelező használata mellett.
- Szakosított ellátátást nyújtó szociális intézménybe új ellátott – mind a saját otthonából, mind egészségügyi intézményből – legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS- CoV-2 teszt – negatív eredménye birtokában vehető fel.
A mintavételt a szakosított intézményekben kötelezően biztosítandó orvosi ellátóhelyek orvosai, illetve egészségügyi dolgozói végzik.
Folytatjuk intézményünkben azt a gyakorlatot, hogy a tesztek megléte mellett is izolációba helyezzük az új felvételest.
Ennek a megértetésére nagy gondot kell fordítani mint az Ellátott, mint a Hozzátartozó irányába.
A fentiek megsértése miatt a hatóság 30-000 Ft-től 5.000.000 Ft.-ig terjedő egészségügyi bírság kiszabását vetíti elő, e tárgykörben mindenki egyéni felelősségét kívánom hangsúlyozni.
A feltételeket az intézmény biztosítja, a szabályok megszegését mindenki tekintse magára nézve kötelezőnek.
A tárgykörben bármilyen kérdés, észrevétel, bizonytalanság van a Munkavállalók körében, kérem azonnal hívjanak telefonon.
Az együttműködést megköszönöm, a körülményekhez képest mindenkinek békés karácsonyt kívánok annak reményében hogy a jövő karácsonya ettől boldogabb lesz.
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Szendrőlád, 2020. december 21.
B e l s ő S z a b á l y z a t
karácsonyi csomag bevételére
Készítette: dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
Erről értesülnek:
1) valamennyi dolgozó megismerési záradékkal
2) ) Fenntartó tájékoztatásul
3) Polgármester Úr COVID-os dossziéjában 1 pld elhelyezendő
4) web -lap üzemeltető részére intézményvezető emailben megküldi
(kamillotthon.hu)
5) Nővérszobában COVID-os dossziéban elhelyezendő
6) Irattár
Szendrőlád, 2020. december 15
Tájékoztatok minden intézményi Munkavállalót, Ellátottat és Hozzátartozót, hogy a karácsony közeledtével az COVID terjedésének megakadályozása miatt tett szigorú intézkedéseken annyi enyhítést tesz az intézmény, hogy minden Ellátotthoz egy csomag érkezhet.
Azonban tudni kell, hogy személyzeti-és tároló kapacitásunk erre továbbra sem áll rendelkezésre, a csomagbevételnél a dolgozó munkatársak teljesítőképességének a végére építek.
Ilyen munkateher mellett ezt csak szigorúan betartott szabályozások mellett tudjuk bevállalni, ezért jelen Belső Szabályzat felkerül a honlapunkra, ahol a Hozzátartozók tájékozódnak a csomag beadás mikéntjéről.
1. ) Csomagot az intézmény 2020 december 15.16.17.és 18.-án fogad.
2. ) A megjelölt napokon a kapun át van lehetőség beadásra, 9 és 11 óra , valamit 13 és 15 óra között.
3. ) Postai küldeményként csomagot fogadni nem áll módunkban, ugyanis személyzetet a csomag postáról való kihordására nem tudunk biztosítani.
4. ) Minden Ellátotthoz 1 db csomag érkezhet, ezért kérem a kedves Hozzátartozókat, hogy családon belül egyeztessenek e tárgykörben.
5. ) A csomag mérete nem haladhatja meg a 40x40 cm nagyságot. Ennek oka a tároló kapacitásunk hiánya, ugyanis 2 napig fertőtleníteni és izolálni fogjuk a csomagokat. Az izoláció helye :infraszauna helyiségének pihenőtere ( ami nem nagy )
6. ) Kifejezetten kérem a kedves Hozzátartozókat, hogy a fentiek miatt, és amiatt, hogy a Kolleganők cipelni már nem képesek, kerüljék a kartonos ásványvizek és ivólevek vásárlását. Szeretteik teáztatásáról az intézmény gondoskodik, mint ahogy tette eddig is.
7. ) Kérem továbbá kerülni az alkoholtartalmú italok csomagban történő beküldését. Most arra kapacitásunk nincs, hogy ennek fogyasztását kontroll alatt tudjuk tartani, és ebben a megfeszített tempóban egyetlen műszak sem örülne annak, ha még az alkoholos tünetekkel is meg kellene küzdeni, és az idős emberek nyugalmát sem lenne ildomos megzavarni a szeretet ünnepén. Sajnos nem építhetünk arra, hogy minden ellátott a megfelelő mértéktartásra képes már.
8. ) Kifejezetten kérem, hogy a csomagban a csomag tartalmát feltűntető jegyzéket szíveskedjenek a Hozzátartozók elhelyezni.
Nem szeretnénk nézeteltéréseket tisztázni azzal kapcsolatosan, hogy minek kellett volna a csomagban lenni, és mi került bele ténylegesen.
Nem a megszokott módon történik a megajándékozás, amikor az idős ember kezébe adja a gyermeke az ajándékot, mi most ebben közvetítő szerepet vállalunk be. Ezért az átadás is jegyzék alapján történik majd.
Csak így kerülhető el, hogy az örömbe üröm ne kerüljön.
9. ) A két napos izolációs időre tekintettel, és azt is figyelembe véve, hogy a csomagok egymásra is lesznek pakolva, a következőket kérem betartani:
• a csomagon az Ellátott neve jól olvashatóan legyen feltűntetve
• legyen ráírva, hogy romlandó élelmiszert nem tartalmaz.
• a csomagot küldő neve, elérhetősége legyen feltűntetve
A fentiek értelmében tehát kerülendő a szőlő, banán, krémes sütemények csomagolása. Arra se apelláljanak a Hozzátartozók, hogy kemény volt a banán amikor betették, mert fűtött az intézmény, zárt térben van a tárolás, még esetleg meg is nyomódik a csomag. Így aztán egyáltalán nem váltódik ki az az öröm csomag bontásakor, mint amit reméltek a csomagoláskor.
Nagyon szépen megköszönöm a Kolleganők áldozatos munkáját és bevállalását, a Hozzátartozóknak pedig a megértését, és a szabályok betartását, amivel nagyban segítik munkánkat.
Ez a karácsony most ha nem is a megálmodott, de mindenkinek áldott, békés karácsonyt kívánok.
Reméljük, hogy a jövő év mindenkinek szebbet fog hozni, amikor már nem kell rettegni a vírustól való félelmünkben. Ennek jegyében igyekszünk most falakon belül, és a megszokott színvonalas ünnepségeinktől mentesen csendesen ünnepelni, lélekben. Ehhez kívánok mindenkinek lelki békét, kiegyensúlyozottságot.
dr Zsíros Lászlóné
intézményvezető
2020 szeptember 22. napján lépett életbe a Szociális Ágazati Portálon megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott „Eljárásrend”
Ennek tárgya:
a koronavírus terjedésének megelőzésére és a kockázatok csökkentésére a szociális szakosított ellátást nyújtó, a család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó, a gyermekvédelmi szakellátást biztosító intézmények és a javítóintézetek részére.
Ezen Eljárásrendben a Miniszter segíteni kívánja a szociális szakosított ellátást nyújtó intézmények COV1D-19 vírus második hulláma okozta járványveszély miatt követendő eljárást. Az Eljárásrendben foglaltak visszavonásig érvényesek.
Kedves Kolleganők!
A belső szabályzatom kiadásának alapja a Borsod- Abaúj- Zemplén megyei Kormányhivatal BO/NEF/1234-104/2020 számú tájékoztatása
Korábban két szabályzást adott ki Prof dr Kásler Miklós miniszter úr, aminek alapján mi is szabályoztuk eljárásrendünket.
• Az első szabályozásnak volt tekinthető a Nemzeti Népegészségügyi Központ által készített, és a miniszter által 2020. június 14 napján jóváhagyott
„ A bentlakásos szociális intézmények COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos feladatai” című eljárásrend.
Mint láthatják elkészült a weboldalunk. Az oldal célja, a könnyebb tájékozódás, kommunikáció és kapcsolatteremtés. Mától a honlapon minden fontos információt megtalálnak intézményünkről teljesen hivatalos formában.









